Maga a bolt/kávézó nagyon aprócska, viszont hangulatos és teljesen zsúfolt, alig fértem oda a pulthoz, úgyhogy esélyem sem volt átmelegíteni magam egy chilis forró csokival (ismét csak Rettenetes kolléga ajánlásával). Ellenben mivel eredeti célom szerint csak a Rózsavölgyi Csokoládétól  szerettem volna valamit venni, ez nem tett tönkre semmit sem, sőt. A pult mögött két fiatal hölgy foglalkozott a kiszolgálással, ismét Rettenetes kollégára hivatkozva ők maguk a tulajdonosok. Budapesten ritkaságszámba menő, kedves és közvetlen kiszolgálást kaptam (spoiler warning: tőlük tudom, hogy hamarosan új honlapjuk lesz, amin már szerepelni fog a teljes kínálatuk), úgyhogy technikailag rábeszéltem magam egy tábla Rózsavölgyi csokin túl két sajátmárkás csokoládéra is, egy tábla korianderes étcsokira (850Ft, ha jól emlékszem) és egy meggyes fehércsokira. Ebből a koriander(magos) étcsoki tesztje zárult le eddig, az nagyon bejövős darab. Az Azték Choxolat!-ot vastag pirossal bekarikáztam az “amiért érdemes Budapesten élni” térképemen.

Ha már úgyis a környéken jártam, benéztem T. Nagy Tamás Szalámiboltjába (ha kijössz a passzázsból a Semmelweisen, gyakorlatilag szemben elindulsz a Vitkovics Mihály utcán a térig, ott pedig balra), mert náluk valami egészen elképesztően finom aszalt szilvát lehet kapni. Tudom, hülyén hangzik, hogy szalámiboltból aszalt szilvát, de ha egyszer ott adják! :) Semmi köze nincs a szupermarketekben kapható száraz, cukros vacakhoz. Gőzöm nincs, milyen alapanyagot és eljárást használnak az aszaláshoz, de a végeredmény valami egészen zseniális (és hozzáadott cukor nélkül készül), teljesen addikt. Itt is beszélgettem néhány szót a kiszolgáló hölggyel és fogalmam sincs, hogy merült fel, hogy Budapesten a jó kenyér szinte elérhetlen, de adott egy tippet, hogy az Astoriánál (a Károly körúton) nemrég megnyílt a Lipóti Pékség boltja és érdemes velük próbálkozni.

Mielőtt elmentem volna a pékségbe, átsétáltam a téren a Gerlóczy utcába T. Nagy Tamás Sajtüzletébe és beszereztem egy kevés kecske brie-t és még kevesebb érlelt juhsajtot (P'tit Basque, döbbenetesen finom, kérdezzétek Rettenetest, viszont 11eFt kilója, azért az elég komoly). Kis kanyarral megérkeztem a Lipóti Pékséghez, ami gyakorlatilag teljesen ki volt fosztva, két egész Lipóti Parasztkenyér (beware: 3kg/db) és egy negyed darab figyelt összesen a pultban, ebből nyilván a negyedet vittem haza. Ezúton is üzenem a szalámiboltos hölgynek, hogy van egy irtó hálás lekötelezettje, mert végre találtam olyan kenyeret, aminek élvezet az illata, íze, textúrája. Ilyen kenyeret utoljára vidéki gyerekkoromban ettem, frissen a pékségből, mielőtt ott is elcseszték a kenyereket. Ráadásul van hozzánk közelebb is boltjuk és nem is drága, úgyhogy még egy piros karika a térképen.

A környéken járkálva észrevettem, hogy megnyitás előtt áll szintén a Károly körúton egy új gourmand bolt (Astoria Gourmand/Gourmet, valami ilyesmi). Elfelejtettem megnézni, hogy mikor lesz nyitás, de már bőszen pakolták a polcokat, elég nagynak is tűnik a bolt (úgy 120-150nm), már amennyire ezt az ajtóból meg lehet ítélni. A kínálatból sok még nem látszott, olivaolajok (including Bertolli, na majd meglátjuk, mennyire lesz gourmet) és indiai fűszerpaszták tutira lesznek.

Egyébként az esti customer experience erős szórást mutatott, ahogy az Budapesten sajnos megszokott. Az Azték Choxolat!-ban a kiszolgálás remek volt, kedves, közvetlen és még olyanok is elhangzottak, hogy amikor legközelebb jövök, feltétlenül mondjam el, milyen volt a csoki. Ezekkel nem csak engem lehet megvenni, de úgy általában az ügyfeleket, gondolom nem véletlenül ajánlotta Rettenetes a helyet. Ezt hívják word-of-mouth marketingnek, amikor szájról-szájra jár egy bolt/termék/szolgáltatás híre az elégedett ügyfelektől. T. Nagy Tamás szalámiboltjában idáig kétszer voltam és a két látogatás között jó fél év telt el, ami nem kis mértékben annak köszönhető, hogy előzőleg a kiszolgálás olyan merev és mosolytalan volt, hogy már-már kényelmetlenül éreztem magam amiatt, hogy nem tudok ránézésre különbséget tenni egy prosciutto di Parme és egy prosciutto di San Daniele között. A Sajtüzletben most is volt egy kevés olyan benyomásom, hogy akadályozom az eladókat pusztán a jelenlétemmel. Nincs ebben semmi nettó udvariatlanság, szimplán hozzáállásbeli különbség: azt mégiscsak érzed, hogy ügyfélként egy megoldandó problémaként tekintenek rád vagy mint egy megnyerendő vásárlóra. Meg vagyok győződve arról, hogy a Culinaris sikerének az egyik legfőbb oka az, hogy Botond és Zoltán, a két tulajdonos nagyon jó érzékkel válogatta ki a személyzetet, a lányok tényleg kedvesek, tájékozottak és segítőkészek és bár a kezdeti lelkesedésük talán már kicsit alábbhagyott (szerintem már a nyitás utáni első napokban jártam a Hunyadi téren), még mindig Budapest egyik legjobb kiszolgálását kapod náluk. Egy időben félkomolyan elgondolkoztam azon is, hogy részmunkaidőben kikapcsolódásnak ingyen elmegyek hozzájuk dolgozni, mittomén, szendvicseket csinálni, nem mintha ennek bármi realitása lett volna akkor vagy most (igaz, az informális felvetésre főnököm rábólintott :), mindenesetre a lényeg az, hogy jó csapatnak tűnnek, én meg elégedett vásárlójuk vagyok, nem véletlenül szoktam a bankszámlakivonatom fölött a fejem vakarni, hogy mi a francra költöttem ennyit náluk.

Budapest kereskedői, tessék odafigyelni az ajtón betoppanó hölgyekre és urakra, ők a vásárlók!

Update: Azték Choxolat! aszalt meggyes fehércsoki szerecsendióval: Igen, igen, igen, nagyon bejön. Régebben a Culinarisban vettem aszalt erdei gyümölcsös fehércsokoládét, de talán még az sem ízlett ennyire. Rózsavölgyi Csokoládé 70% dominikai étcsokoládé kakaóbab-darabokkal: Ennek ilyennek kell lennie, a csokoládé önmagában. Kicsit meglepett, mert arra számítottam, hogy a kakaóbab anyagában pörkölt kávébab jellegű lesz, de inkább cukorra hasonlít.