HTML

Dobozos Gourmand

Ebédet rendelünk és leírjuk, milyen volt.

Friss topikok

Linkblog

Gourmand Dobozok Nélkül (Azték Choxolat!, T. Nagy Tamás, Lipóti Pékség)

2007.11.14. 11:22 dobozosgourmand

Tegnap délutánra az összes, hm, könyököm tele volt a dobozos kajákkal, a munkával, belvárosi parkolóhelyvadászattal, így bent hagytam a cégnél a kocsit, taxiba vágtam magam és Rettenetes kolléga ajánlásával felkerestem az Azték Choxolat! csokiboltját. A helyet elég kalandos megtalálni, mert egy Károly körút és Semmelweis utca közötti passzázsban van elrejtve – szó szerint. A Károly körúton érkezők keressék a 22-es házszámot és menjenek fel majdnem teljesen a Semmelweis utcáig, bal oldalon fogják megtalálni.


Maga a bolt/kávézó nagyon aprócska, viszont hangulatos és teljesen zsúfolt, alig fértem oda a pulthoz, úgyhogy esélyem sem volt átmelegíteni magam egy chilis forró csokival (ismét csak Rettenetes kolléga ajánlásával). Ellenben mivel eredeti célom szerint csak a Rózsavölgyi Csokoládétól  szerettem volna valamit venni, ez nem tett tönkre semmit sem, sőt. A pult mögött két fiatal hölgy foglalkozott a kiszolgálással, ismét Rettenetes kollégára hivatkozva ők maguk a tulajdonosok. Budapesten ritkaságszámba menő, kedves és közvetlen kiszolgálást kaptam (spoiler warning: tőlük tudom, hogy hamarosan új honlapjuk lesz, amin már szerepelni fog a teljes kínálatuk), úgyhogy technikailag rábeszéltem magam egy tábla Rózsavölgyi csokin túl két sajátmárkás csokoládéra is, egy tábla korianderes étcsokira (850Ft, ha jól emlékszem) és egy meggyes fehércsokira. Ebből a koriander(magos) étcsoki tesztje zárult le eddig, az nagyon bejövős darab. Az Azték Choxolat!-ot vastag pirossal bekarikáztam az “amiért érdemes Budapesten élni” térképemen.


Ha már úgyis a környéken jártam, benéztem T. Nagy Tamás Szalámiboltjába (ha kijössz a passzázsból a Semmelweisen, gyakorlatilag szemben elindulsz a Vitkovics Mihály utcán a térig, ott pedig balra), mert náluk valami egészen elképesztően finom aszalt szilvát lehet kapni. Tudom, hülyén hangzik, hogy szalámiboltból aszalt szilvát, de ha egyszer ott adják! :) Semmi köze nincs a szupermarketekben kapható száraz, cukros vacakhoz. Gőzöm nincs, milyen alapanyagot és eljárást használnak az aszaláshoz, de a végeredmény valami egészen zseniális (és hozzáadott cukor nélkül készül), teljesen addikt. Itt is beszélgettem néhány szót a kiszolgáló hölggyel és fogalmam sincs, hogy merült fel, hogy Budapesten a jó kenyér szinte elérhetlen, de adott egy tippet, hogy az Astoriánál (a Károly körúton) nemrég megnyílt a Lipóti Pékség boltja és érdemes velük próbálkozni.


Mielőtt elmentem volna a pékségbe, átsétáltam a téren a Gerlóczy utcába T. Nagy Tamás Sajtüzletébe és beszereztem egy kevés kecske brie-t és még kevesebb érlelt juhsajtot (P'tit Basque, döbbenetesen finom, kérdezzétek Rettenetest, viszont 11eFt kilója, azért az elég komoly). Kis kanyarral megérkeztem a Lipóti Pékséghez, ami gyakorlatilag teljesen ki volt fosztva, két egész Lipóti Parasztkenyér (beware: 3kg/db) és egy negyed darab figyelt összesen a pultban, ebből nyilván a negyedet vittem haza. Ezúton is üzenem a szalámiboltos hölgynek, hogy van egy irtó hálás lekötelezettje, mert végre találtam olyan kenyeret, aminek élvezet az illata, íze, textúrája. Ilyen kenyeret utoljára vidéki gyerekkoromban ettem, frissen a pékségből, mielőtt ott is elcseszték a kenyereket. Ráadásul van hozzánk közelebb is boltjuk és nem is drága, úgyhogy még egy piros karika a térképen.


A környéken járkálva észrevettem, hogy megnyitás előtt áll szintén a Károly körúton egy új gourmand bolt (Astoria Gourmand/Gourmet, valami ilyesmi). Elfelejtettem megnézni, hogy mikor lesz nyitás, de már bőszen pakolták a polcokat, elég nagynak is tűnik a bolt (úgy 120-150nm), már amennyire ezt az ajtóból meg lehet ítélni. A kínálatból sok még nem látszott, olivaolajok (including Bertolli, na majd meglátjuk, mennyire lesz gourmet) és indiai fűszerpaszták tutira lesznek.


Egyébként az esti customer experience erős szórást mutatott, ahogy az Budapesten sajnos megszokott. Az Azték Choxolat!-ban a kiszolgálás remek volt, kedves, közvetlen és még olyanok is elhangzottak, hogy amikor legközelebb jövök, feltétlenül mondjam el, milyen volt a csoki. Ezekkel nem csak engem lehet megvenni, de úgy általában az ügyfeleket, gondolom nem véletlenül ajánlotta Rettenetes a helyet. Ezt hívják word-of-mouth marketingnek, amikor szájról-szájra jár egy bolt/termék/szolgáltatás híre az elégedett ügyfelektől. T. Nagy Tamás szalámiboltjában idáig kétszer voltam és a két látogatás között jó fél év telt el, ami nem kis mértékben annak köszönhető, hogy előzőleg a kiszolgálás olyan merev és mosolytalan volt, hogy már-már kényelmetlenül éreztem magam amiatt, hogy nem tudok ránézésre különbséget tenni egy prosciutto di Parme és egy prosciutto di San Daniele között. A Sajtüzletben most is volt egy kevés olyan benyomásom, hogy akadályozom az eladókat pusztán a jelenlétemmel. Nincs ebben semmi nettó udvariatlanság, szimplán hozzáállásbeli különbség: azt mégiscsak érzed, hogy ügyfélként egy megoldandó problémaként tekintenek rád vagy mint egy megnyerendő vásárlóra. Meg vagyok győződve arról, hogy a Culinaris sikerének az egyik legfőbb oka az, hogy Botond és Zoltán, a két tulajdonos nagyon jó érzékkel válogatta ki a személyzetet, a lányok tényleg kedvesek, tájékozottak és segítőkészek és bár a kezdeti lelkesedésük talán már kicsit alábbhagyott (szerintem már a nyitás utáni első napokban jártam a Hunyadi téren), még mindig Budapest egyik legjobb kiszolgálását kapod náluk. Egy időben félkomolyan elgondolkoztam azon is, hogy részmunkaidőben kikapcsolódásnak ingyen elmegyek hozzájuk dolgozni, mittomén, szendvicseket csinálni, nem mintha ennek bármi realitása lett volna akkor vagy most (igaz, az informális felvetésre főnököm rábólintott :), mindenesetre a lényeg az, hogy jó csapatnak tűnnek, én meg elégedett vásárlójuk vagyok, nem véletlenül szoktam a bankszámlakivonatom fölött a fejem vakarni, hogy mi a francra költöttem ennyit náluk.


Budapest kereskedői, tessék odafigyelni az ajtón betoppanó hölgyekre és urakra, ők a vásárlók!

 

Update: Azték Choxolat! aszalt meggyes fehércsoki szerecsendióval: Igen, igen, igen, nagyon bejön. Régebben a Culinarisban vettem aszalt erdei gyümölcsös fehércsokoládét, de talán még az sem ízlett ennyire. Rózsavölgyi Csokoládé 70% dominikai étcsokoládé kakaóbab-darabokkal: Ennek ilyennek kell lennie, a csokoládé önmagában. Kicsit meglepett, mert arra számítottam, hogy a kakaóbab anyagában pörkölt kávébab jellegű lesz, de inkább cukorra hasonlít.

8 komment

Címkék: astoria gourmand azték choxolat! t nagy tamás szalámibolt sajtüzlet culinaris gerlóczy

A bejegyzés trackback címe:

https://dobozosgourmand.blog.hu/api/trackback/id/tr67228724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zezse 2007.11.14. 20:01:36

Nekem T. Nagy Tamásnál nagyon rossz tapasztalatom volt. Az eladó egy svájci sajtra közölte, hogy francia, amikor mondtuk neki, hogy nem igazán, sőőt, akkor közölte, hogy mindegy is mert ott van a határon, ( azt hiszem a Gruyere volt ) erre mondtuk, hogy nem igazán mert Svájc belsejében, van.. majd előadást tartott a szintén francia ementáliról..
És nem az zavart leginkább, hogy nem tudja ( bár az a minimum, amit elvárnék egy exklusiv ( gyk: drága) bolt eladójától, hogy ismerje az árusított sajtokat ( ami nem volt nagyon sok) B, mondja azt, hogy bocs nem tudtam, és ne álljon le vitatkozni, vagy ne ilyen hangnemben. A barátom aki svájci nagyon kiakadt, de ő többször sokkot kap az itteni dolgoktól. ( ja és szerinte a legtöbb sajt ami itt van fele áron van náluk)
Nekem rosszul esett, T. Nagy Tamás elesett 2 vevőtől, bár őt ez valószinüleg nem érdekli.
A Culinaris-ban tényleg kedvesek.

dobozosgourmand · http://dobozosgourmand.blog.hu 2007.11.15. 07:38:52

Zezse, kicsit utánanéztem, a Gruyére tényleg svájci sajt (sőt, eredetvédett AOC), de a franciák is hajlamosak így címkézni a sajtokat, bővebben en.wikipedia.org/wiki/Gruy%C3%A8re_(cheese)

Persze nyilván nem ez a kérdés, hanem a hozzáállás. Még ha biztos is vagyok a dolgomban, senkinek sem jó, ha megpróbálom lealázni az ügyfelet - egy vélt vagy valós tárgyi tévedést is ki lehet javítani tapintatosan és kedvesen. T. Nagy Tamásnak pedig kellene számítson az eladói hozzáállása, mert Budapest rendszeres gourmet vásárlói köre nem olyan borzasztóan nagy, néhány ezer (néhány tízezer?) jól körülírható, gyakran kapcsolatban álló emberről beszélünk. Komoly összegeket költök egy évben alatt sajtokra, ha most hároman nem vásárlunk ott, az pontosan 3x(Komoly Összeg)-vel kevesebb, mint amennyit kereshetett volna.

Azt azért hangsúlyoznám, hogy ezt nem kimondottan T. Nagy Tamás Sajtüzletének fikázásának szánom, mert az ottani vásárlási élményem nem volt kimondottan rossz, csak épp nem volt megnyerő, inkább Magyarország általános ügyfélcentrikusságának hiányát kritizálom és arra próbálok rámutatni, hogy ez itt egy market gap. Van igény a jó kiszolgálásra és míg tőlünk nyugatabbra ez a belépőszint és lassan nálunk is javul a helyzet, itt most még nagyon olcsón jó üzletet lehet csinálni abból, hogy jól bánunk az ügyfeleinkkel.

Ízbolygó · http://izbolygo.extra.hu 2007.11.16. 16:30:34

Hajdanában egyetemista éveim alatt és utána is a Károly krt 22/Semmelweis 19-ben laktam, akkor sajnos még nem volt ott az Azték! Pedig de jó is lett volna!!! Nagyon jó hely! Egy hasonló profilú csokibolt nyílt a Vígszínház mögött is (keseredes.hu), itt is kapható Rózsavölgyi csoki, ha szabad ajánlanom is valamit.:-)
A Lipót Pékséget közelebbről nem ismerem, de az oldalukat végigböngészve, nem túl megnyerő, hogy szinte az összes termékükben van E betű. És akkor még valamit szeretnék ajánlani, amiben meg garantáltan nincs: Ludwig és Mentesi Pékség, termékeik Kaisersben és Sparban is kaphatóak (jokenyer.hu).

dobozosgourmand · http://dobozosgourmand.blog.hu 2007.11.19. 08:50:06

Ízbolygó, ezek szerint tényleg kicsi a világ :)

Köszi a Keserédeses tippet, ha arra járok, feltétlenül benézek hozzájuk.

A Lipót Pékség pedig tényleg elég sok adalékanyagot használ, kivéve a már említett Lipóti Parasztkenyér esetében (az a website alapján teljesen ebetűmentes). Hétvégén elugrottam az Erzsébet körúti boltjukba (Wesselényi-Erzsébet krt sarok) és már elfogyott a parasztkenyér, így lenmagos rozsoskenyeret vettem, amit viszont egyáltalán nem találtam lenyűgözőnek. A meggyes rétesük szintén nem volt nagy dobás tésztában, a töltelék viszont kiváló volt. A Ludwig és Mentesi termékeit nagyjából ismerem és szeretem is, viszont náluk hiányzik a kínálatból az igazi alapvető fehérkenyér, amit megtalálni vélek a Lipóti esetében. Hiába szeretem a hagymás kenyeret, a különböző ciabattákat, ha a libazsíros kenyérhez vagy épp egy székelykáposztához mártogatni fehér kenyér kell. Magyaros kajákhoz szerintem legjobban a sima fehér kenyér megy, a többihez jöhet más is.

doti 2007.12.28. 16:31:54

Az Azték szerintem is zseniális hely, egszer jártam ott, de valódi karácsonyi meglepetésnek minősült nálam mind a kiszolgálás, mind a kóstolt termékek. A diómarcipán valami fenomenális volt! Csak egy szót tudtam közben rebegni: "Még!"

Teó 2008.02.20. 13:57:44

Szerbusztok!
Adalékmentes kenyerek a Pilisszentiváni Varga kft boltjában kaphatók. Az óbudai Pacsirtamező utcában a Tímár utca sarkán, a hentes után van egy pici bolt, péksütemények és több féle , 8 órás kovásszal készült kenyér van, állitják, hogy eltartható egy hétig, minőségromlás nélkül. Ezt nem tudom igazolni, mert két nap alat megettem 1 kg kenyeret..Minden nap valamit olcsóbban árulnak. Nekem sajnos kiesik, de hetente arra teszek egy kanyart, mert a rozskenyerük TÉNYLEG az. Még csak két hete találtam rájuk, de járok rájuk.Teó

dobozosgourmand · http://dobozosgourmand.blog.hu 2008.02.20. 14:03:42

Teó, köszi a tippet. A francba, hogy most kezdtem el diétázni :)

Torkos Marcsi 2008.02.22. 23:39:04

A Pilisszentivániak a pékségükben tényleg adalékok nélkűl sütnek! Igazolom, nagyon jó sokáig tartható, a kenyér szeletelhető, kenhető, nem morzsálódik stb, stb.....
Én 29 éve ismerem és csak az ő készítményeiket fogyasztom, az ízek ugyanazok.
Menjetek, kóstóljátok meg, érdemes!!! :-)
Óbuda Pacsirtamező-Tímár utca sarok.