HTML

Dobozos Gourmand

Ebédet rendelünk és leírjuk, milyen volt.

Friss topikok

Linkblog

Gourmand Dobozok Nélkül (Azték Choxolat!, T. Nagy Tamás, Lipóti Pékség)

2007.11.14. 11:22 dobozosgourmand

Tegnap délutánra az összes, hm, könyököm tele volt a dobozos kajákkal, a munkával, belvárosi parkolóhelyvadászattal, így bent hagytam a cégnél a kocsit, taxiba vágtam magam és Rettenetes kolléga ajánlásával felkerestem az Azték Choxolat! csokiboltját. A helyet elég kalandos megtalálni, mert egy Károly körút és Semmelweis utca közötti passzázsban van elrejtve – szó szerint. A Károly körúton érkezők keressék a 22-es házszámot és menjenek fel majdnem teljesen a Semmelweis utcáig, bal oldalon fogják megtalálni.


Maga a bolt/kávézó nagyon aprócska, viszont hangulatos és teljesen zsúfolt, alig fértem oda a pulthoz, úgyhogy esélyem sem volt átmelegíteni magam egy chilis forró csokival (ismét csak Rettenetes kolléga ajánlásával). Ellenben mivel eredeti célom szerint csak a Rózsavölgyi Csokoládétól  szerettem volna valamit venni, ez nem tett tönkre semmit sem, sőt. A pult mögött két fiatal hölgy foglalkozott a kiszolgálással, ismét Rettenetes kollégára hivatkozva ők maguk a tulajdonosok. Budapesten ritkaságszámba menő, kedves és közvetlen kiszolgálást kaptam (spoiler warning: tőlük tudom, hogy hamarosan új honlapjuk lesz, amin már szerepelni fog a teljes kínálatuk), úgyhogy technikailag rábeszéltem magam egy tábla Rózsavölgyi csokin túl két sajátmárkás csokoládéra is, egy tábla korianderes étcsokira (850Ft, ha jól emlékszem) és egy meggyes fehércsokira. Ebből a koriander(magos) étcsoki tesztje zárult le eddig, az nagyon bejövős darab. Az Azték Choxolat!-ot vastag pirossal bekarikáztam az “amiért érdemes Budapesten élni” térképemen.


Ha már úgyis a környéken jártam, benéztem T. Nagy Tamás Szalámiboltjába (ha kijössz a passzázsból a Semmelweisen, gyakorlatilag szemben elindulsz a Vitkovics Mihály utcán a térig, ott pedig balra), mert náluk valami egészen elképesztően finom aszalt szilvát lehet kapni. Tudom, hülyén hangzik, hogy szalámiboltból aszalt szilvát, de ha egyszer ott adják! :) Semmi köze nincs a szupermarketekben kapható száraz, cukros vacakhoz. Gőzöm nincs, milyen alapanyagot és eljárást használnak az aszaláshoz, de a végeredmény valami egészen zseniális (és hozzáadott cukor nélkül készül), teljesen addikt. Itt is beszélgettem néhány szót a kiszolgáló hölggyel és fogalmam sincs, hogy merült fel, hogy Budapesten a jó kenyér szinte elérhetlen, de adott egy tippet, hogy az Astoriánál (a Károly körúton) nemrég megnyílt a Lipóti Pékség boltja és érdemes velük próbálkozni.


Mielőtt elmentem volna a pékségbe, átsétáltam a téren a Gerlóczy utcába T. Nagy Tamás Sajtüzletébe és beszereztem egy kevés kecske brie-t és még kevesebb érlelt juhsajtot (P'tit Basque, döbbenetesen finom, kérdezzétek Rettenetest, viszont 11eFt kilója, azért az elég komoly). Kis kanyarral megérkeztem a Lipóti Pékséghez, ami gyakorlatilag teljesen ki volt fosztva, két egész Lipóti Parasztkenyér (beware: 3kg/db) és egy negyed darab figyelt összesen a pultban, ebből nyilván a negyedet vittem haza. Ezúton is üzenem a szalámiboltos hölgynek, hogy van egy irtó hálás lekötelezettje, mert végre találtam olyan kenyeret, aminek élvezet az illata, íze, textúrája. Ilyen kenyeret utoljára vidéki gyerekkoromban ettem, frissen a pékségből, mielőtt ott is elcseszték a kenyereket. Ráadásul van hozzánk közelebb is boltjuk és nem is drága, úgyhogy még egy piros karika a térképen.


A környéken járkálva észrevettem, hogy megnyitás előtt áll szintén a Károly körúton egy új gourmand bolt (Astoria Gourmand/Gourmet, valami ilyesmi). Elfelejtettem megnézni, hogy mikor lesz nyitás, de már bőszen pakolták a polcokat, elég nagynak is tűnik a bolt (úgy 120-150nm), már amennyire ezt az ajtóból meg lehet ítélni. A kínálatból sok még nem látszott, olivaolajok (including Bertolli, na majd meglátjuk, mennyire lesz gourmet) és indiai fűszerpaszták tutira lesznek.


Egyébként az esti customer experience erős szórást mutatott, ahogy az Budapesten sajnos megszokott. Az Azték Choxolat!-ban a kiszolgálás remek volt, kedves, közvetlen és még olyanok is elhangzottak, hogy amikor legközelebb jövök, feltétlenül mondjam el, milyen volt a csoki. Ezekkel nem csak engem lehet megvenni, de úgy általában az ügyfeleket, gondolom nem véletlenül ajánlotta Rettenetes a helyet. Ezt hívják word-of-mouth marketingnek, amikor szájról-szájra jár egy bolt/termék/szolgáltatás híre az elégedett ügyfelektől. T. Nagy Tamás szalámiboltjában idáig kétszer voltam és a két látogatás között jó fél év telt el, ami nem kis mértékben annak köszönhető, hogy előzőleg a kiszolgálás olyan merev és mosolytalan volt, hogy már-már kényelmetlenül éreztem magam amiatt, hogy nem tudok ránézésre különbséget tenni egy prosciutto di Parme és egy prosciutto di San Daniele között. A Sajtüzletben most is volt egy kevés olyan benyomásom, hogy akadályozom az eladókat pusztán a jelenlétemmel. Nincs ebben semmi nettó udvariatlanság, szimplán hozzáállásbeli különbség: azt mégiscsak érzed, hogy ügyfélként egy megoldandó problémaként tekintenek rád vagy mint egy megnyerendő vásárlóra. Meg vagyok győződve arról, hogy a Culinaris sikerének az egyik legfőbb oka az, hogy Botond és Zoltán, a két tulajdonos nagyon jó érzékkel válogatta ki a személyzetet, a lányok tényleg kedvesek, tájékozottak és segítőkészek és bár a kezdeti lelkesedésük talán már kicsit alábbhagyott (szerintem már a nyitás utáni első napokban jártam a Hunyadi téren), még mindig Budapest egyik legjobb kiszolgálását kapod náluk. Egy időben félkomolyan elgondolkoztam azon is, hogy részmunkaidőben kikapcsolódásnak ingyen elmegyek hozzájuk dolgozni, mittomén, szendvicseket csinálni, nem mintha ennek bármi realitása lett volna akkor vagy most (igaz, az informális felvetésre főnököm rábólintott :), mindenesetre a lényeg az, hogy jó csapatnak tűnnek, én meg elégedett vásárlójuk vagyok, nem véletlenül szoktam a bankszámlakivonatom fölött a fejem vakarni, hogy mi a francra költöttem ennyit náluk.


Budapest kereskedői, tessék odafigyelni az ajtón betoppanó hölgyekre és urakra, ők a vásárlók!

 

Update: Azték Choxolat! aszalt meggyes fehércsoki szerecsendióval: Igen, igen, igen, nagyon bejön. Régebben a Culinarisban vettem aszalt erdei gyümölcsös fehércsokoládét, de talán még az sem ízlett ennyire. Rózsavölgyi Csokoládé 70% dominikai étcsokoládé kakaóbab-darabokkal: Ennek ilyennek kell lennie, a csokoládé önmagában. Kicsit meglepett, mert arra számítottam, hogy a kakaóbab anyagában pörkölt kávébab jellegű lesz, de inkább cukorra hasonlít.

8 komment

Címkék: astoria gourmand azték choxolat! t nagy tamás szalámibolt sajtüzlet culinaris gerlóczy

Bableves, gombafejek tésztával (Teletál)

2007.11.13. 11:16 dobozosgourmand

Akkor hát volt egy tejfölös bablevesem 255Ft-ért. A tegnapihoz hasonlóan megnyerő külső, sűrű, házias megjelenés, sok anyag. Annyira sok, hogy nem egy, nem kettő, de egyenesen három darab babérlevelet találtam benne. Kár, hogy az ízéből semmit nem éreztem, mert valami egészen durva mennyiségű fokhagymát rakott Lacibácsi a levesembe. Még most fél órával, egy kávéval és egy rágóval később is tisztán érzem, ahogy kellemes aromája átjárja légútjaimat, gondolom most egy ideig nem kellene 1.5 méternél közelebb mennem senkihez. Miért kell elrontani egy többé-kevésbé tisztességes levest ilyesmivel? 3/7.

Füstöltsajtos, parajos gombafejek, napraforgós penne tészta (525Ft), egészséges életmód menü (819Kcal, beszarás, egészséges lehet, de diétás nem). A tészta al dente, de sajnos nem házasodik a napraforgóval. Nem vagyok nagy chef, nem tudom, mi segített volna rajta, talán egy kis olivaolaj. A füstölt sajt, nos, az szerintem nem volt egy kiváló minőség. Mindegy, egynek elment, 4/7.

1 komment

Címkék: teletál

Rettenetes visszatér

2007.11.12. 14:26 rettenetes

Holnaptól Interfoodot fogok tesztelni, ha minden jól megy. Jelenleg a regisztrációt követő fázisban vagyok, ugyanis meglepő módon az adataim megadása után nem aktiváló levelet kaptam, hanem azt, hogy "Hamarosan elküldjük Önnek az azonosítószámát", amit azóta is izgatottan várok. Manuális feldolgozást sejtek a háttérben...

Azért remélem még ma elküldik, mert ha nem, akkor az eheti kajapánzemet nem ők kapják.

Szólj hozzá!

Címkék: interfood

Velvet vs. Alexandra vs. Norbi

2007.11.12. 13:55 dobozosgourmand

Nem szép dolog, hogy lenyúlják a kenyerünk, de a Velvet is tesztel.

2 komment

Címkék: norbi alexandra velvet totalfood foodexpress

Tavaszi zöldségleves, csirkesaláta (Teletál)

2007.11.12. 11:53 dobozosgourmand

Ezen a héten a Teletál kajáját rendeltem pár napra. A webes megrendelés nagyjából rendben ment, a FoodExpress oldala nagyobb szívás. A futár 10:30-kor érkezett, ez is rendben van.

Tehát elsőként a tavaszi zöldségleves (225Ft). Levehető tetejű műanyagdobozban érkezik (szevasz FoodExpress!), első blikkre igazi kraftos-sűrű, házias külsejű leves. Mikróba be, mikróból ki, teszt. Hinnye. Nem mondom, hogy könnyek között törtem ki a csalódástól, de ennél többet ígért a megjelenés, a végén igaza lesz goes kollégának. Eperlevél-tészta, kockázott ződek, borsó, paprikás alap, ebből kapunk egy enyhén túlsózott, jellegtelen löttyöt. Pedig fűszer is volt benne, láttam. Nagyon halovány kezdet, 3/7, még épp ehető.

Főételünk egy nyári csirkesaláta (alcíme "csirkemell tojásos, gombás zöldségeken mustáros öntettel"), 430Ft-ért. Ühmpff... Hát na. Szintén levehető tetejű műanyagdoboz, a megjelenés egész gusztusos. A zöldségek a szokásos instant fagyasztott vackok, de legalább nem a legrosszabb minőségből: sárgarépa, karfiol, gomba, kukorica. Csirkemell annyi volt rajta, amennyi látszik, azaz legfeljebb 1,594dkg. Mivel fűszerező értéke nincs, így kár is volt bele. Az öntet egy lazábbra fogott, kicsit mustárosabb majonéz volt. Hát nem is tudom, értem én, hogy olcsó, de akkor is. 5/7, tisztességes iparosmunka, semmi több.

2 komment

Címkék: teletál

De hová lett Rettentes kolléga?

2007.11.09. 13:53 dobozosgourmand

A gépházból jelentjük, hogy Rettenetes coblogger kolléga él és virul, valamint biztos forrásból értesültünk róla, hogy ő is eszik néhanapján. Az alábbi szolgálati kiáltványunk hozzá szól:

Gyere blogolni vazz, mert így unalmas!
Ha kell, odaadom a Bluetooth-kulcsot és akkor tudsz felrakni fotókat is!
Vazz! Hallod?
Na!
Köszönjük megtisztelő figyelmüket, a negyedéves Utterly Important Unignorable Service Announcementünket hallották. Üdvözlettel: A Gépház Dolgozói Kollektívájának nevében Gourmet O'Dobozh.

1 komment

Címkék: dobozosgourmand

Fahéjas almaleves, pulykasült (FoodExpress)

2007.11.09. 13:39 dobozosgourmand

Fahéjas almaleves (340Ft): Teljesen rendben, fahéj csak a jó ízlés keretein belül, meglepő mennyiségű szárazanyag-tartalom (értsd: alma). Ennyiért naná, hogy jó. 7/7.

Cajun fűszeres pulykasült (450Ft): Hát, na. Ezt nem sikerült annyire elkapni. Viszonylag sok rizs, kevéske szalonnakockával tarkított pulykacombszeletek cajun fűszerkeverékkel meghintve (a jellegzetes izzadtságszagból kiindulva). Kevés szaft, a rizsre közel nem jutott elég. 4/7 pont.

Tényleg, nem tudja valaki, miért van izzadságszaga a cajun fűszerkeverékeknek? Én értem, hogy délen meleg van, de a szárított fűszerek elmélyült tudományos ismereteim szerint nem hűtik magukat párologtatással, igaz?

FoodExpressileg pihenni fogok jövő héten és a Teletálat veszem górcső alá, ott is főként az alacsony kalóriatartalmú kajákat, úgyhogy ki fog derülni, mitől kevés az energia bennük: az adagcentizés vagy a bölcs alapanyagválasztás és elkészítés dominál.

Kellemes hétvégét minden kedves RSS olvasónak.

2 komment

Címkék: foodexpress

Krumplileves, milánói makaróni (FoodExpress)

2007.11.07. 10:50 dobozosgourmand

Kicsit kezd unalmassá válni, de hát erre a hétre még tőlük rendeltem. Először is volt egy amerikai sonkás burgonyaleves (345Ft). Röviden összefoglalva: elég jellegtelen, szárazanyagtartalom kb. 1 közepes krumpli és 2dkg sonka (vagy sokkal inkább gyorspácolt tarja), kicsi kockákra vágva. Állítólag volt benne zeller is, de nem volt felcímkézve. 4/7.

Milánói makaróni (580Ft): A jó hír az, hogy tisztességes adagot kaptam, minden más viszont "rossz hír" kategória. A tészta al dentén kicsit túlfőzve, de belefér. A ragura más jelzőm nincs, mint "sós", főleg mert más ízt nem éreztem rajta. Azt sohasem értettem, hogy kicsiny országunkban miért hívják a spagettit és a bucatinit (lyukas spagetti) konzekvensen makaróninak, de biztosan van benne logika, mindenesetre én nem erre számítottam. A szósz és a többi dolog miatt 2/7.

Összességében nem ezzel a menüvel fogják megkapni az első Michelin-csillagukat.

Szólj hozzá!

Címkék: foodexpress

Rántott pulykamell, Nutella szelet (FoodExpress)

2007.11.05. 12:04 dobozosgourmand

Ezen a héten is a FoodExpress szponzorálja blogunkat, ami összességében 5.055Ft-ba került nekünk.

Ebből mai ebédünk rögtön el is visz 1.050Ft-ot és kapunk érte rántott pulykamellet vajas-petrezselymes főtt burgonyával, savanyú uborkát és egy nutella szeletet. Összességében megfelelt a minőségi kívánalmaknak, viszont nem is tett hozzá semmit, szóval 6/7. Az adagok megfelelőek, a hús korrekt, a krumpli szintén, nutella meg biztos volt a süteményben, én nem találtam semmilyen arra utaló jelet, hogy lett volna benne. Ez egy ilyen kaja, jellegtelen, tápláló és kész.

Szólj hozzá!

Címkék: foodexpress

Frankfurti leves és csirkemáj (FoodExpress)

2007.10.31. 10:37 dobozosgourmand

A mai "A" betűnk egy frankfurti levesben manifesztálódott (330 pengő). Az íz rendben volt, a virsi egész komoly mennyiség, zöldség azonban kevés és az is szétfőzve. Kelkáposzta csak nyomokban. A dobozbontás terén jelentős előrelépést tettem, hamarosan elérem egy Zen-mester szintjén, most csak egyetlen csepp leves került az asztalra. Legyen 5/7.

Főételnek egy "E" betű: Olaszos pikáns csirkemáj törtburgonyával (bacont tartalmaz), 450Ft. Hát na. A burgonyám nem volt tört. Tudom, törjem össze magamnak. Nyomokban biztos tartalmazott bacont, én nem találkoztam vele. Hagymás csirkemáj, ennyi elég lett volna titulusnak. 4/7.

Szólj hozzá!

Címkék: foodexpress

Takarékos menü (FoodExpress)

2007.10.30. 11:19 dobozosgourmand

A keddi ebéd a FoodExpress Takarékos menüje volt, leves plusz főétel plusz olcsó egyenlő örö e'bódottá, ilyesmi, 650Ft. Ez egyébként a rendes menü A és E fogása, együtt 50Ft-al olcsóbb, mint külön-külön.

Csontleves eperlevéllel: ez nagyjából rendben volt. Animális, intenzív csontleveskocka-íz, a tészta pont jó, a zöldségek viszont kicsit túlfőttek (gondolom ez is fagyasztottból készült). Sajnos csak a leves kilenctized részét tudtam elfogyasztani, a fennmaradó egy tizedet ugyanis a mosogatószivacs és a papírtörlő tette magáévá. Ennek az az oka, hogy a FoodExpress hosszú évek során tökélyre fejlesztette a kibonthatatlan dobozfóliázást és bár kétségkívül az átlagnál kétbalkezesebb vagyok, a folyadékot tartalmazó dobozok kibontása egy shaolin szerzetest is komoly kihívások elé állítana. Elmondom, hogy működik ez nálam: megkeresem a megfelelő fogást a fólián (az erre szolgáló sarkoknál nem mindig szakad), majd összpontosítástól izzadó homlokkal, milliméterről-milliméterre óvatosan haladva elkezdem bontani a dobozt. Lélegzet visszafojtva, követem a csí áramlását, eggyé válok az univerzummal, újabb milliméternyi siker (közben hajtogatom a fóliát, hogy ne csöpögjön az asztalra a leves). A kezem megáll a levegőben, kilégzés, belégzés, reflexek kihegyezve, tovább, még egy milliméter, kurvajómárcsakegypercvanhátra, aztán hirtelen megszűnik a fólia tapadása. Néma sikolyban török ki (slow motion "Neeeeeee!"), de már késő: a leves az asztalon. A kötelező bazdmegelés után jöhet a szivacs meg a többi.

Szóval a leves, az úgy 4/7.

Erdélyi sertéshúsos rakott káposzta: A legkevésbé sem irodakompatibilis kaja, a konyhai ájert ellensúlyozandó kénytelen voltam ablakot nyitni. Viszont hats off a FoodExpressnek, jókora adagot hoztak és nagyon finom volt, tényleg le a kalappal. Vizuálisan azonosítható összetevők: rizs, darált hús, káposzta, tejföl. Pontszám: 7/7. Best buy kategória, önálló ételként 450Ft.

Szólj hozzá!

Címkék: foodexpress

Zellerkrémleves, sertés aprópecsenye (FoodExpress)

2007.10.29. 12:17 dobozosgourmand

Tehát, a mai ebéd. Először a könnyű zellerkrémlevesnek keresztelt étel: ez kiváló volt. Zellerdarab ugyan nem sok volt benne és ami volt, az is erősen szétfőtt, de azért megkapja a 7/7-et, egyrészt mert az áráért egy fél literes kólát se kapok (295Ft), másrészt valóban ízletes volt.

Aztán a második fogás, egy kerek O betű, azaz sertés aprópecsenye zöldségkörettel (650Ft). Na ez egy kurva nagy lenyúlás. Kb. 3dkg aprópecsenye egyébként finom mártásban és mellédobva néhány deka vegyes fagyasztott zöldség, az elérhető legrosszabb minőségből (bébirépa, zöldborsó, nyikorgós sárga zöldbab, nyomokban gomba). Nagybazmegek között kiettem a bébirépát és a zöldborsót, a maradék kuka. Brokkoliszezon van bazmeg, tessék azt venni a piacon, meg karfiolt meg friss répát. Megpárolni, meg mellé jöhet rizs, mert ezt a szemetet senki se tudja jó érzéssel megenni. 2/7 és csak azért, mert jó napom van. Bazmeg.

Szólj hozzá!

Címkék: foodexpress

Vendégpost Falusitól

2007.10.24. 09:46 dobozosgourmand

Vendégbloggerünk falusi az Il Treno ételét értékelte blogunknak: Grillezett pulykamell sonkával, füstölt mozzarellával + Burgonyalángos-tócsni.

A futár pontosan érkezett a déli csúcsidőszakban, de egy gyanúsan könnyű és pici csomagot adott a kezembe. A fóliát könnyedén és halkan, ráadásul egészben le lehetett választani, de ez volt az egyetlen pozitívuma.

A grillezett pulykamell egy fűszerekkel megszórt és feltehetően vaslapon sült húsdarabot jelentett, az étlapon szereplő 18dkg-ot valószínűleg élősúlyban mérték. A mikrós kiolvasztás jegyeit viselő fehérjeforrás nélkülözött minden egyéb hússzerű tulajdonságot. Testnedveket keresve sem találtam benne, a kés kellemes hangon kopogott a tetején. A füstölt mozzarella szintén sült volt, azt már nem lehetett megállapítani, hogy füstös ízét természetazonos füstaroma, vagy a sütőlapon maradt maradványok adták. Íze nagyon jó volt, állaga is remek, 2mm-es vastagságát viszont biztosan nem késsel szeletelve kapta. A sonkáról nem sok mindent lehet mondani, vidéki előéletem nem engedi, hogy ezt a megmelegített és összepréselt húspépet sonkának nevezzem, de ezzel a problémával már régóta küzdök.

A burgonyalángosról először nehéz volt megmondani, hogy szimplán nyers a közepe, vagy csak a térfogatához képest is sok olajat szívott magába. Érdekes kísérlet lett volna kiszárítani és úgy megnézni mennyi a valós szárazanyagtartalma.

Az összkép viszont meglepően jóra sikeredett, a hús fűszerezettsége OK, fűrészporos szárazságát a tócsni olajban bővelkedő nyúlós állaga kompenzálta, minderre a sajt feltette a koronát. Evés közben -szigorúan nem lenézve(!)- minden rendben lévő volt. Arra kellett csak figyelni, hogy a komponensek egyszerre fogyjanak el. Sajnos ez nekem nem sikerült.

Mindezek után már sokalltam a kiadott 1630Ft-ot érte, így maximum 3/7 pontot adok neki.

Szólj hozzá!

Címkék: il treno

Rántott csirkemell csíkok görögsalátával (Főzelék Falva)

2007.10.10. 17:39 dobozosgourmand

Ez lenne a tegnapi ebédem, úgyis mint rántott csirkemell csíkok görögsalátával. megrendelve a Netpincéren a Főzelék Falvától, bankkártyával fizetve. Kitérő: maga a bankkártyás rendelés elég egyszerű és bár némiképp zavaró az átirányítás a bank oldalára, annyi baj legyen. Egy szívás van vele, így általában több borravalót hagyok. Nem mintha az 1399Ft-os árra kiszámolnám a 139Ft-ot, de így sokkal inkább hajlamos vagyok kerekíteni. Olyankor viszont jól jön, amikor nincs nálam készpénz / kevés van nálam / szükségem van épp rá / csak nagy címletem van és nem akarok a futárral kitolni.

Visszatérve az ételre: futár érkezés rendben (1 órán belül, nem mértem pontosan), mennyiség rendben, a minőség gyenge közepes. Úgy értem, az ételkiszállítók között közepes, egy étterembe nem mennék vissza újra, ha 1 399Ft-ért ezt kapnám. A görögsaláta rossz minőségű alapanyagokból készült és nem volt kimondottan friss. Az uborka már unta az életét, a paradicsom szintén ízetlen volt, a fetasajt valami jellegtelen szivacsos-sós formában szerepeltette magát (legalább kevés volt benne), a TV paprika meg nem tudom, mit keresett benne. A séf mellett szóljon, hogy a lehetőségekhez képest nem rontotta tovább a salátát, legalább fűszerezve nagyjából ízlésesen volt. A dobozos gourmand parasztja viszont azért rendel görögsalátát, mert harsány nyári ízekre vágyik, üde-friss uborkára, ízes paradicsomra, sós fetakockákra, kellemesen csípős lilahagymára, olivára és ezt teszi októberben. A helyzet az, hogy ilyenkor is meg lehet oldani. NANÁ, hogy drágábban, de ez aligha kell érintse a tisztelt fogyasztót.

A csirkemellcsíkok szórakoztatóak voltak a maguk legfeljebb 3mm és 0.1 mikrométer közötti vastagságukban, amit 1mm vastag panír hangsúlyozott ki. A konyhai előkészítő az előző munkahelyén tuti elektronmikroszkóphoz készített metszeteket. Mindegy, az elkészítési mód keresztségben a csirkemellchips nevet kapta tőlem és egyébként egy üdítő koncepciónak tartom: gazdaságos a maga "hoztam is valamit meg nem is" módján, de ízetlennek végülis nem mondható.

Összefoglalva, ez egy masszívan túlárazott cucc, ami elmenne egy sarki kifőzdében 600Ft-os áron, de így sajnos egy 3/7 ponttal kell díjazzam.

Szólj hozzá!

Címkék: bankkártya főzelék falva netpincér

Fűszeres pulykamellcsíkok, zöldségköret

2007.10.09. 15:28 rettenetes

Sokat nem tudok erről mondani, a hús oké volt (fűszeresnek mondjuk nem mondanám, natúrnak inkább), a zöldségköret remek "roppanós" (nem az a szétfőtt vacak). Ez volt a pro, jöjjön a kontra:

  • a zöldbab dominált mennyiségben, kicsit több brokkolit és karfiolt is el tudtam volna viselni
  • a fűszervaj bár remek volt, nem volt összeforgatva a zöldséggel, csak úgy rádobták
  • 12:00 után hozták ki, már baromi éhes voltam

Összességében adok neki egy 5/7-et.

Szólj hozzá!

Címkék: anyucika

Folytatása következik

2007.09.25. 15:08 rettenetes

Dobozosgourmand kollega nyaral, én pedig házikoszton vagyok átmenetileg, ezért nem frissülünk, de hamarosan folytatjuk.

Szólj hozzá!

Anyucika - 2. menet

2007.09.11. 14:00 rettenetes

Mozzarellás, gombás csirkemell, snidlinges tört burgonya 595 forintért, mondja az étlap. Arról nem szólnak, hogy megszórják egy valag pirospaprikával és őrölt köménnyel. De most komolyan: mozzarella + pirospaprika + kömény? Ez hogy jön össze? Ez nekem túl magyarosra sikerült így, mondjuk szerencsére (?) kevés mozzarellát kapunk az egyébként nem rossz sült húsra, a gombával sincs igazán probléma. A törtburgonya valójában vizes krumplipüré, 2 µ-nyi snidlinggel. Ehető volt végülis, csak az étel megnevezéséhez nem tudott felnőni.

Értékelés: 4/7

Szólj hozzá!

Címkék: anyucika

Dijoni buci (Il Treno)

2007.09.10. 12:50 rettenetes

Ma valahogy nem volt kedvem klasszikus értelemben vett egytálételt fogyasztani, ezért rendeltem egy dijoni bucit az Il Trenóból (Fehérvári út, 1290 Ft).

Mi is ez tulajdonképpen? Valahová a hamburger és a gyros közé tudnám tenni, kenyértésztából cipót sütnek, félbevágják, megpakolják dijoni mustáros sült csirkével, baconnal, füstölt sajttal, jégsalátával, uborkával, paprikával, paradicsommal, ezt leöntik tárkonyos majonézes öntettel. Jól hangzik, jól néz ki. A zöldségek frissek, nagy szelet füstölt sajtot kapunk. A hús sajnos már nem ilyen jó, mintha nem sült volna át rendesen, rajta hagyták az inas részt, amit nem tudtam átharapni, csak nyúlt mint a rágó. A cipó vagy nem sült át rendesen, vagy eláztatták a zöldségek levei, nem tudom, de ez sem volt valami jó.

Bár nagy adagot kaptam, az ár/érték arány tekintetében akkor sem érte meg az 1290 forintot.

Értékelés: 4/7 (ha az árat nem vesszük figyelembe, akkor 5/7).

Szólj hozzá!

Címkék: il treno

Sajttal, paradicsommal sült csirkemell (Anyucika)

2007.09.07. 17:13 rettenetes

Ennél a kajánál legalább van viszonyítási alapom, hiszen a FoodExpressznél ez visszatérő étel az étlapon. Azt kell mondjam, hogy az Anyucikánál sokkal, de sokkal jobban készítik: a csirkemellre paradicsomot és reszelt sajtot tesznek, kisütik és rizzsel tálalják, ilyen egyszerű. És hogy miért jobb Anyucika verziója:
  • több csirkemell
  • több paradicsom
  • megszórták bazsalikommal (igaz, hogy csak szárítottal, de akkor is)
  • vegyesen került rá füstölt és sima sajt

Egyedüli negatívumként talán a sajt gyér mennyiségét tudnám felhozni. Ez biza 6/7.

Rendeltem desszertet is, ebben megintcsak rávernek a FoodExpresszre. Szép, nagy adagokat kapunk, ma éppen almás mákos rétes volt soron. A rétes akkor jó, ha van töltelék dögivel, na ebben volt. A tészta csak sima előregyártott réteslapból készült, de egy dobozos kajakiszállítótól nem is várom el, hogy helyben gyúrják a tésztát. A tészta rész ezek miatt enyhén papírízű, de úgyis a töltelék a lényeg, az meg finom, sok mákkal és almával. 6/7 ez is.

Anyucika tesztünket ezennel egy időre pihentettük volna: a következő áldozat az Ízszervíz lesz majd ha minden igaz, de olyan szörnyű a rendelési rendszerük, hogy egyelőre elriadtam. Nem volt szabad 2 órám ezzel szórakozni... Szóval folytatódik Anyucikás sorozatunk, kisebb megszakításokkal.

Szólj hozzá!

Címkék: anyucika

Sütimüti Anyucikától

2007.09.06. 14:48 rettenetes

A címért elnézést kérek, de én legalább nem gondolom komolyan, nem úgy, mint ők :) Mára tejszínes, gombás, kukoricás, csirkés pennét kértem, desszertnek pedig joghurtos, málnás kockát. Így utólag visszanézve kicsit sok tésztás kaját rendeltem a hétre, de majd még teszteljük őket.

A tésztának picit fura íze volt. Nem tudom, hogy a víz okozta-e ezt (amiben főtt), vagy maga a penne. A tejszínes izével összekeverve nem is lehetett már érezni ezt a mellékízt, szóval nem vészes a dolog. A gombát és a kukoricát kevésnek találtam, FoodExpressznél többet szoktak belepakolni. A hús jó. Összességében rendben volt, de semmi különös. 4/7





A sütemény nagyobb, mint amire számítottam. A második meglepetés, hogy valódi málna van a közepén. A piskóta picit lehetne több, mivel ez a mennyiség nincs egyensúlyban a málnás krém cukrosságával, így egy picit túl édes, de finom. A krém a tetején... öööö... krémes. Desszert fronton nem kell szégyenkezniük ez alapján. 5/7

8 komment

Címkék: anyucika

Vadasan

2007.09.05. 13:30 rettenetes

Mai áldozataink: vadas marha tésztával (555 Ft) és hideg citromos almaleves (275 Ft). Az ételek elkészítése "vadasan" sok lehetőséget rejt, rengeteg értelmezés kering a köztudatban. A legelterjedtebb a hús zöldségekkel (hagyma, répa, fehérrépa vagy gyökér, ki hogy hívja) történő pácolása, majd külön kisütése (a zöldségeket később összepárolják, aztán kevés liszt és sok tejföl hozzáadása után összesűritik, ezután leöntik a húst a cuccal).  Kerül még bele bors, citrom, babérlevél, koriander, fokhagyma, mustár, cukor illetve esetenként más zöldségek (pl karalábé), millió variáció létezik (láttam már uborkás receptet is).

Amit én kaptam, az nagyon az alapokra szorítkozott sajnos: egyedül a répát és a cukrot éreztem benne, a fűszerezés nagy nulla volt. Tulajdonképpen marhahúst kaptam édes répafőzelékkel és (kissé túlfőzött) tésztával. Végülis ehető volt, de megint elmentek a menzás jelleg felé. A meglepő az, hogy a hús remek volt, pedig a marhát könnyű elrontani: semmi mócsing, nem volt rágós, olyan volt, amilyennek lennie kell egy marhaszeletnek. Ez így csak 4/7, a hús megmentette a rosszabb pontszámtól.


Az almaleves tele volt almával (azt gondolnánk, hogy ez evidens, de nem :), a citrom és cukor aránya is rendben volt. Itt is hiányoltam a fűszereket (szegfűszeg, fahéj esetleg?), viszont vaniliát éreztem rajta, ami szerintem nem igazán passzol az almaleveshez, de végülis nem volt rossz. 5/7

Szólj hozzá!

Címkék: anyucika

Rántott sertésborda rizibizivel (Anyucika)

2007.09.04. 14:32 rettenetes

A zöldborsó meghökkentően jól néz ki, nem a legótvarabb mirelit akármit pakolták a kajámba:friss, zöld kinézete van (persze mirelit, csak minőségi). Sajnos az étel többi része elég sivár, maga a rizibizi sótlan, teljesen fűszermentes, olyan semmilyen íze van (vagy nincs vagy mi). A rántott borda átsült és a mérete is elfogadható, bár eléggé megszívta magát olajjal. Ha röviden kellene jellemeznem, akkor menza-jellegű, éhenhalás ellen jó, de semmi különös. Értékelés: 4/7 (ár: 585 Ft).

4 komment

Címkék: anyucika

Tejszínes, gombás csirkemell, szarvacskatészta (Anyucika)

2007.09.03. 14:27 rettenetes

Elindítottuk nagy Anyucika tesztünket is, elsőként a címben szereplő ételt próbáltam be. A futár kedves és közvetlen, a doboz könnyedén nyílik (nem mintha összefüggene a kettő :). A tészta és a többi cucc szeparált rekeszekben, ahogy kell.







Melegítés után a hús finom illatos, nem büdös (mondom én, hogy nem a mikrózáson múlik). A gomba és a tejszínes öntet teljesen rendben van, egyedül talán abba tudnék belekötni, hogy az egyébként remek, friss hús alján összecsomósodott pácdarabok voltak, de ez nem igazán befolyásolja az élvezeti értéket. 6,5/7, mert szigorú vagyok :) 555 Ft-ba került egyébként.

Szólj hozzá!

Címkék: anyucika

TotalFood Alexandra I. szakasz 3. nap

2007.09.03. 12:48 dobozosgourmand

A mai felhozatal:

Reggeli: Fetasajt kígyóuborkával jégsalátán + Wasa kenyér + tea. Nem ez az első alkalom, hogy Alexandra menüt eszek és előzőleg is frászt hozta rám a menü uborkafetisizmusma, de ez most egész jól esett. A másik fétis a menüben a spárga, ebből remélem idő közben visszavettek. Nem mintha bármi bajom lenne a spárgával, de ha a dear valued olvasó evett már nagyobb mennyiségben spárgát és nem szóltak neki előre, akkor őt is biztos sokként érte a spárgafogyasztás utáni első pisálása látogatása a toaletten. Én nagyon konkrétan elkezdtem keresni, hogy honnan támad a szennyvíz az irodában. Miután otthon ez megismétlődött, sikítva eldobtam mindent a kezemből és kimenekültem a vécéről. Na mindegy, reggeli, az 7/7, végülis jó volt, ha nem is teljesen az én ízlésem.

Tízórai: Ringló szilva. Képzeld el, hogy napozás közben valaki elkapja a nyakad, belevág egy ládába, aztán műanyag fóliába csomagolva kiszállít egy 92 kilós faszinak, aki kettétép, belédharap és még csak nem is igazán ízlel neki. Szar nap, nem? Még szarabb, ha le se barnultál eléggé előtte. 5/7. Da Silva El Ringo, méj jú reszt in písz(iz).

Ebéd: Joghurtos karalábéfőzelék + szárnyas meat loaf and I would do anything for love. A főzelék korrekt, bár néhol benne maradt kevés fás karalábé is, azonban a szárnyas meat loaf and I would do anything for love sótartalmához egy évig törte a követ egy sóbányász. 4/7.

Tízórai: Cseresznye (kompót). Meggy volt az inkább, abból is a legsavanyúbb fajta. 2/7.

Vacsi: Főtt csirkecomb vele főtt zöldségekkel. Ránézésre mintha formaldehidben állt volna, de az íze meglepően jó volt. Mindazonáltal az ételt a szemünkkel is élvezzük, így 4/7.

 

És akkor most együtt, újra, énekeljük hogy ...and I would do anything for love!

Szólj hozzá!

Címkék: love alexandra totalfood meat loaf

TotalFood Alexandra I. szakasz 2. nap

2007.09.03. 12:32 dobozosgourmand

TotalFood Alexandra menü szombatra és vasárnapra is van, ebből a szombatot vállaltam be az alábbiak szerint: pulykasonka paradicsommal + Wasa kenyér, tea, szilvakompót édesítőszerrel, korpovit keksz, ropogós kacsamell erdei gyümölcsös lilakáposztával, körte és csirkés cézársaláta. Rögtön kiosztnék rá egy 7/7-es ár/teljesítmény értékelést. Kötözkodni minek, ha teljesen rendben van az kaja.

Szólj hozzá!

Címkék: alexandra totalfood

TotalFood Alexandra I. szakasz 1. nap

2007.08.31. 12:30 dobozosgourmand

Futár rendben, tíz előtt érkezik, fizetek, megkapom a péntek-szombati kaját két műanyagszatyorban. Megkérdezi, hogy a 10 körüli szállítás megfelel-e a jövőben is (megfelel).

Reggeli: Zabkása körtével. Korrekt cucc, nem tudom, hogyan lehetne jobbá tenni, így 7/7.

Tízórai: Gyümölcszselé, almából és frissnek tűnő málnából. 7/7.

Ebéd: Pontyfilé zabkásával. A fejem fölött egy kurva nagy nyálkás pontyot lóbálva kergetném ki a világból, aki ezt összehozta. Sok ismerősöm utálja a halat, szilárd meggyőződésem szerint azért, mert párolt ponttyal kezdték a halevészeti karrierjüket. (Szerintem) a tavi halak eredendően posványízűek, így ehetővé csak az alapos sütés vagy a határozott fűszerezés teszi őket (pl. halászlé). A TotalFood a tejszínes párolt pontyra még rátett egy lapáttal, amikor kiválogatott nekem egy hájas-bőrös (hal. hájas. bazz. BAZZ!) részt meg egy-két csigolyát a gerincből. Az egész halas rész ment a szemétbe, a zabkását, az zöldspárgát és a brokkolit betoltam. A kis híján öklendezéssel végződött kaland értékelése: 1/7, de ez csak a köret miatt.

Egyébként ha már diétás kaja, lássuk, mennyit a fogyókúrás értéke. Start 92 kilóról, az irány remélhetőleg déli.

Szólj hozzá!

Címkék: súlykontroll alexandra totalfood

Francia csokitorta for president

2007.08.31. 07:43 dobozosgourmand

Amikor nemrég teljesen elszálltam a Don Roberto francia csokoládétortájától, ígértem egy kontrollrendelést. Jelentem, megtörtént. Még mindig 7/7. Eccerűen... eccerűen kúvvajó.

Szólj hozzá!

Címkék: don roberto

Mediterrán pulyka hasábburgonyával (Főzelék Falva)

2007.08.30. 14:44 rettenetes

Amikor elfelejtem a heti rendelést feladni, akkor olyan kaját hozatok, amiről majdnem biztosan tudom, hogy nem fogják elrontani. Van jópár ilyen "vészkajám", ezek egyike a mediterrán pulyka hasábburgonyával a Főzelék Falvától (a rendelést a NetPincéren keresztül adhatjuk fel). Igaz, hogy az árszint kissé magasabb (1349 Ft), viszont tényleg garantált a minőség. Lássuk, mit takar a név: a (már előresütött) pulykamellet megrakják minden jóval (feta, paradicsom, póréhagyma, sajt, olívabogyó), majd kisütik (kemencében, gondolom én). Egyszerűen nem tudok belekötni, mert a krumpli jó, sajtot bőségesen kapunk, a hús szintén remek, a póréhagyma és a paradicsom friss. A kiszállítás is gyors volt, az ízek összhatása kiváló, ezért 7/7.

(Hozzá kell tennem, hogy nem minden kajájuk ilyen remek, de ez valahogy mindig jól sikerül nekik, legalábbis amikor én rendelek. És gyorsan kihozzák.)

7 komment

Címkék: főzelék falva

Megkésve bár...

2007.08.30. 14:11 rettenetes

...de azért ejtek néhány szót két múltheti rendelésről. Még mindig a FoodExpressz lát el elemózsiával, jövő héten viszont már Anyucika szállítja az ebédet. Az oldalukon a becézgetésektől és jópofizásoktól majdnem a falra másztam (valaki ezt tényleg mókásnak szánta?), gondolok itt az sütimüti és pici poci alkategóriákra az étlapon például. A kajájukban azért bízom, mert csupa jót hallottam róluk (bár a logóbotrány nem vetett rájuk túl jó fényt, de aztán az is tisztázódott). Na de lássuk, mit alkotott a FoodExpressz:

Milánói makaróni (gombás, sonkás, paradicsomos) - 495 Ft

Nem hittem volna, hogy milánói makaróniról egyszer ilyet írok, de ez nekem túl édes volt: a paradicsomszószba 100%, hogy cukor is került, méghozzá a kelleténél több (nem létezik, hogy paradicsom önmagában ilyen édes legyen). A sajt lehetett volna több, a darált hús rendben lett volna, de túl zsíros volt a cucc, sonkára nem emlékszem. (Megnéztem a fotót is, de tényleg darált hús volt). A gomba oké volt, végítélet: 3/7. Ez most kicsit mellément.



Túrós csusza baconszalonnával - 495 Ft

Ismét egy klasszikus étel, ezt viszont remekül készítették el: a tészta jó volt, a túró finom krémes, a szalonnakockák kellően sósak, és nem spóroltak vele. Nem egy diétás kaja az fix, viszont erre rá merem mondani, hogy egy hangulatos családi kisvendéglőben is simán megállta volna a helyét. Nem kérdés, 7/7.

3 komment

Címkék: foodexpress

Coming up next: TotalFood Alexandra Súlykontroll Menü

2007.08.30. 12:49 dobozosgourmand

A gourmand ugye onnan ismerhető fel, hogy műanyag dobozból hangosan csámcsogva csillogó szemmel tolja magába a ehetetlen és minősíthetetlen minőségi alapanyagokból készült gasztronómiai furcsaságokat különlegességeket. A gourmand szeret enni és amikor a blogírásra elvesztegetett kalóriákon felülkeverednek a bevitt kalóriák, akkor a gourmand hízik. A dobozos fajta gourmand ilyenkor kicsit visszavesz, ezért szomorúan búcsúzik a tepertőkrémes kenyértől meg a brassóitól.

Holnaptól jön a TotalFood Alexandra Súlykontroll menüje, így az igazán izgalmas ételrendelések ismertetése rettenetes barátunkra marad. Természetesen én is írni fogok a TotalFood menüjéről (és remélhetőleg jókat), de annak visszatérő jellege miatt ez aligha fogja a kedves olvasókat a székhez szögezni.

Szólj hozzá!

Címkék: totalfood

Don Pepe Margaritája

2007.08.30. 11:59 dobozosgourmand

A margarita pizza egyszerűségében zseniális: kell hozzá pizzatészta, paradicsomos alap, sajt, bazsalikom és kész. Éppen ezért annyira fájdalmas, ha az egyik összetevőt csak mikrogrammnyi mennyiségben tartalmazza a pizza, így adott esetben a paradicsomos alapot. Nem hiszem, hogy ez lenne a pizza legköltségesebb része, tehát figyelmetlenségre tippelek spórolás helyett, de minden megértésem ellenére nem nagyon szeretek sajtos-szárított bazsalikomos pizzatésztát csócsálni, így 3/7 pontot kap a mai Pepe Margaritája 1290Ft-ért. A 3 pontot is csak azért, mert sajt az ígéretnek megfelelően tényleg dupla adag volt és a pluszban kért gomba és oliva feltétre se lehetett panasz... ugyanakkor teljesen értelmetlen ezeket rápakolni, mert a paradicsom nélkül semmit sem ér az egész.

Szólj hozzá!

Címkék: don pepe

süti beállítások módosítása